4. Tápiómenti Maraton: Mi is ott voltunk!

Olvasóink értékelése: / 11
ElégtelenKitűnő 

Kicsengettek. Meg volt az évzáró, elkezdődött a nyári szünet…

A legtöbb diák szeptemberig messze elkerüli még az iskola

környékét is.

De a vakáció ellenére iskolánk tanulói közül sokan mégis

„munkával” töltötték az elmúlt hétvégét. Na, nem tanulniuk kellett,

s nem is keményen dolgozni, sokkal inkább szórakozás volt

számukra a feladat. Szórakozás, bár felelősségteljes szórakozás;

amit lelkiismeretesen, kellő komolysággal végeztek.

 

Felső tagozatos diákjaink közül 17-en – példátlan magas

létszámmal – vettek részt a maraton szervezésében. Kint voltak

az útvonalon, mutatták a helyes irányt, vagy éppen frissítővel

kínálták a fáradó futókat. Köszönjük a munkátokat!


10 felsős diákunk pedig nyeregre pattanva, kerékpárral nyomta

végig a 42 km-es távot. 42 km és 195 m. Ez a teljes maratoni táv.

Bár bringásaink ettől jóval többet tekertek aznap, hiszen a

verseny Sülysápról rajtolt, ahová természetesen kétkerekűvel

érkeztek a túra résztvevői. Aztán elrajtolt a mezőny. A cél

Nagykáta volt, Úrin, Gombán, Bényén, Káván, Pándon és

Tápióbicskén keresztül.


A verseny után aztán mindenki hazament. Ki-ki amivel jött.  

Kerékpárosaink így összesen közel 70 km-t tekertek.

Szép teljesítmény! Gratulálunk Nektek!

 

Köszönet a szervezőknek, az útvonal biztosítóknak,

polgárőröknek, rendőröknek és mindenkinek, aki ott volt.

Köszi a sok fotót.

 

Ezúton is szeretném megköszönni Nagy Attilának és

Gáspár Zsoltnak, hogy a túra közben is figyeltek

kerékpáros diákjainkra!

                                                               Koczák Tamás