Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A verseny eredménye ide kattintvafotók itt megtekinthetők.

 

Próbáltunk válogatni, de kinek mondjunk nemet? Számunkra az a

fontos, hogy a gyerekek szeressenek énekelni. Aki egyedül nem

mert még kiállni, az magával hozta a kis barátját, így erősítették

egymást.

 

A sok jelentkezőnek köszönhetően most először nyitottuk meg a

versenyt a szülők, hozzátartozók előtt. Akadt olyan énekes, akinek

így könnyebb volt, hiszen biztonságban érezte magát, mert tudjuk

jól, nem könnyű  kiállni ennyi ember elé.

 

Ha így folytatjuk, ennyi jelentkező marad, akkor jövőre egy nagyobb

közösségi színtérre lesz szükségünk, hogy együtt – és nem külön

termekben- hallgathassuk a szebbnél szebb dalokat.

 

A zsűrinek nem volt könnyű dolga. Itt szerenénk megköszönni

Szathmáriné Bátori Magdolnának, Czirják Györgyné Márta

néninek, Batáné Matuz Máriának és Hosszú István tanár úrnak,

hogy segítették munkánkat.

 

Köszönjük a felkészítő tanítók munkáját!

                                                                             Ani néni