A trianoni békeszerződésről röviden….

A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az

Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-

Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés,

amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria,

Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-

Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a

St.Germain-i békeszerződés is rendelkezik.) A trianoni békeszerződés

az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének

része. A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak

megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát

(35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását.

Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920.

június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források

szerint a Kis Trinanon-kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A

szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor

nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később

Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek

kivételével szó szerint megegyezett a trianonival.

A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú

értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a

magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután

átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap

múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar

érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson

amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől

azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra

hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút

a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad

-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak

nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így

kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára

(Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi

része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar

tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta

ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására

törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül.

A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor

kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd

Ágoston népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII.

törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe - ez volt az egyetlen

magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.

A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette

területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről

93 000 km2-re csökkent). Lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett

vissza