A trianoni békeszerződésről röviden….
A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az
Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-
Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés,
amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria,
Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-
Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a
St.Germain-i békeszerződés is rendelkezik.) A trianoni békeszerződés
az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének
része. A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak
megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát
(35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását.
Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920.
június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források
szerint a Kis Trinanon-kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A
szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor
nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később
Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek
kivételével szó szerint megegyezett a trianonival.
A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú
értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a
magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután
átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap
múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar
érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson
amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől
azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra
hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút
a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad
-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak
nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így
kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára
(Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi
része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar
tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta
ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására
törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül.
A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor
kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd
Ágoston népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII.
törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe - ez volt az egyetlen
magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.
A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette
területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről
93 000 km2-re csökkent). Lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett
vissza
< Előző | Következő > |
---|